2015. november 27., péntek

Meggyvágó

Már megint egy nagy koppanás hallatszott a nappali ablakán!
Sajnos a madáretetőkre néző ablakunk 3,6 méter széles és az ég tükröződése rendre megtéveszti a madarakat. Érdekes módon csak rigók, meggyvágók és harkályok repültek eddig neki, más magevők, cinegefélék nem.
Megelőzésként nem vált be a sólyom röpkép, a vadszőlő hosszúra meghagyott indája sem, marad tehát a szúnyogháló, ami fix ablakon azért elég fura...
Szóval megint egy meggyvágó volt az áldozat. Szegényke kábultan feküdt a cukorsüveg fenyő alatt. Szerencsére nem szegte a nyakát, finom masszírozgatás közben a madáretetőbe tettem, majd negyedórás erőgyűjtés után tovarebbent.
Ezt megúsztuk!




2015. november 26., csütörtök

Adventi koszorú készítés. 2015.11.26.

A mai napon elkészült az Adventi koszorú a Szent Miklós szobor előtt.
A Kertbarát Kör felkérésére ismét összefogtak a Mi-NŐK klub tagjai, hogy elkészüljön Miklósfa ünnepi dísze csakúgy, mint tavaly.
A fiuk a fenyőgallyat és az elektronikát biztosították, a tíz fős hölgycsapat pedig rekord idő alatt természetes egyszerűséggel feldíszítette a kis bála alapra rakott koszorút.
A jó munka jutalmaként a Mindenki Házában még elidőztünk egy kacsazsíros "zsírosdeszka" partin, ahol forralt bor mellett melegedtünk.
A kertbarátoknak is lesz még teendőjük, hiszen megérkeztek a gyűjtésből finanszírozott Betlehem figurák. Reméljük Karácsonyra időben elkészül a házikó és a díszkivilágítás is, hogy tovább emelje lakóhelyünk ünnepi hangulatát és példázza az eddig is példaértékű közösségi összefogást!
Képek a közös munkáról:






2015. november 17., kedd

Márton napján Surdon és Nemespátrón. 2015.11.11.

Idén, Márton napján igazán meglepett bennünket az időjárás.
Szokatlanul meleg napfényes idő köszöntött ránk, mintha június akarna lenni...
Nagykanizsán 23,8 C fokot mértek. Mindenfelé méhek, szitakötők, pillangók és egyéb rovarok röpködtek és a váratlan virágnyílások (kankalin, fekete hunyor, ibolya) jelezték a vénasszonyok nyarának, szolidabban az "indián nyárnak" a végkifejletét.
Vidéki utamról hazafelé tartva a hétköznapi táj, az őszi köntösbe öltözött zalai dombvidék sokszínűségét próbáltam megörökíteni Surd község kastélyparkjában, a surdi hegyen és Nemespátró környékén.
Pár jellegzetes kép a környékről:

A surdi horgásztó

Öles platán a surdi kastélyparkban

Kilátás a nemespátrói gerincről

Harangláb a surdi hegyen

Őszi színorgia a surdi hegyen

És egy csodás pihenő

Miklósfai Mindenki Háza



Valamennyi ekkor készült fotóm ide kattintva megnézhető.

2015. november 15., vasárnap

A Mi-NŐK klub Márton napi vacsorája. 2015.11.11.

Ismét közös főzőcskézéssel búcsúztatták az évet Márton napján a miklósfai Mi-NŐK klub tagjai.
A már hagyományosnak számító családias rendezvényre már délutántól készültek a konyhatechnikai fogásokra kíváncsiak, Rákhely Árpád szakoktató irányításával.
A Németh Gézáné Irénke által készített természetes dekorációkkal megint egyedire sikerült a teríték.
Az idén is ínyenc menüvel lepték meg a hölgyek a párlatokkal, jó borokkal érkező férfinépet és saját magukat!
A menü gombaleves volt, melyet tárkonyos-gyömbéres szósszal tálalt sült kacsacomb követett és desszertként tejszínhabos gesztenyepüré zárt.
A nőklub elnöke Iványiné Margitka apró ajándékkal köszönte meg Rákhely Árpád fáradozását, segítségét. majd a vacsora elfogyasztása után a helyi borok kóstolgatása közben hosszas beszélgetéssel zárult az est.
A kertbarátok ismét felkérték a hölgyeket, hogy az Adventi koszú készítését vállalják fel, mert a tavalyi nagyon jól sikerült! A fiuk az alapanyagok biztosításához és a Betlehem elkészítéséhez tettek jelentős anyagi és munka felajánlást.
A sok-sok téma után nagy sikere volt a hagymás kacsazsír tunkolásnak, ami után persze inni kellett, na meg nótázni...
Rövid képriport:

Irénke és Géza designerek terítéke.

És azok a mesés kacsacombok!!!

A combokat locsolni is illik.

Ilyen a porhanyós, sült kacsacomb tárkonyos-gyömbéres szósszal, sült burgonyával.

Iványiné Margitka klubelnök köszöntője.

Rákhely Árpádtól mindig tanulnak valami finomságot.

A kacsa is úszni kíván...

Ajjajj! Ezt mind én ettem? Vagy csak a blöki fogja?

Kacsazsírt tunkolni jóóóóóó!


Valamennyi kép ide kattintva nézhető.

2015. november 13., péntek

A Miklósfai Kertbarát Kör évadzáró "fűnyírása" ürügyén... 2015.10.22.

Már megint visszafelé megyek az időben...
De mindig akad néhány kisebb, de akár nagyobb program is, amelyeken kattogtattam a fényképezőt, de írni meg nem volt időm.
A miklósfai Kertbarát Körben kialakult szokássá vált, hogy a rendszeres fűnyírásokon, társadalmi munkákon résztvevők megvendégelik magukat az "évadzáró fűnyíráson".
A borkínálás mindig természetes, de ilyenkor az amatőr szakácsok valami sütögetést is összehoznak. Általában tányérozón sült tarja, burgonyával, savanyúval a menü és a vacsora közben terítékre kerülnek a még ki nem beszélt dolgok, folyamatban levő programok.
Idén is nőtt a fű és igény is volt az évadzáróra, annyi különbséggel, hogy mivel a Tormák már lenyírták magukban a füvet, a többiekre csak a közös kóstoló várt.
A rendhagyó programra október 22-én került sor a Midenki Házában.
Korábban ilyenkor tartottuk hagyományos családi napunkat, amit idén, nem bízva az időjárásban már május 26-án megtartottunk a Szent György napi szőlőszenteléssel egybekötve!
Az évadzáró vacsorán persze téma volt a következő nótaest, meg a szüret és az újborok...és úgy tűnik, közadakozásból összejött a pénz idei vállalásunkra, egy tartós használatú Betlehem felállítására.
Köszönjük mindazoknak, akik pénzt, munkát és segítséget ajánlottak az idei Betlehem és az Adventi koszorú megvalósítására!
A szokásos tarjaevős, borivós képekből néhány emlékként:

A párán túl a szakácsok minősítik az idei roséet!

Keine panic! Semmi sem látszik a korcigazításból!

Kulturáltan, kulturált környezetben ittunk Bébecz Evelin grafikai tárlatán...

Már megint tarja...

Meghallgattuk a Dankó Rádió riportját is Gárdonyival.

Esztéta és elnök asszony elemzik a tényállást.

Valamennyi ekkor készült fotóm itt, webalbumomban megnézhető.

2015. november 9., hétfő

Magyarnóta est Miklósfán. 2015.11.07.

Idén sem maradt el a Kertbarát Kör által szervezett hagyományos nótaest.
Annyi különbséggel, hogy ismét a római katolikus egyházközösséggel közösen szerveztük és a rendezvény bevételét a templom orgonájának felújítására ajánljuk fel.
November 7-én az iskola tornatermében 19 órakor kezdődött programon Bojtor Róbert esperes köszöntötte a nem csak miklósfaiakból álló közönséget, hiszen idén is többen eljöttek a környező településekből, Beleznáról, Surdról, Liszóból és természetesen Nagykanizsáról is.
Az est vacsorával kezdődött, mely közben Sárközi Béla és népi zenekara, mint először fellépők mutatkoztak be a közönségnek.
Szintén először állt a miklósfai pódiumra Tolnai András, akit az est folyamán a már szinte törzsvendégnek számító Budai Beatrix követett.
Tolnai András pályafutásáról itt, Budai Beatrix karrierjéről pedig ide kattintva tájékozódhatsz.
A két előadóművész két blokkban szórakoztatta a hallgatóságot nótákkal és operettbetétekkel, miközben Sárközi Béla nagy rutinnal igyekezett fokozni a hangulatot.
A tornaterem rossz akusztikus adottságait is figyelembe véve sokak megállapítása szerint az idei műsor sokkal jobban sikerült a tavalyinál!
Köszönhető ez a szerencsés szereplő választásnak és a jobb hangosításnak.
Tolnai András bársonyos hangjával elvarázsolta a közönséget Budai Beatrix eddig is kedvelt hangja pedig az évek alatt talán még érettebb lett. A kiváló párost egy rutinos, szintén kiváló zenekar kísért, Sárközi Béla prímás vezényletével.
Véleményünk szerint lehet és kell is ezt az élményt fokozni, majd jövőre, ugyanezen fellépőkkel meghittebb környezetben, a Mindenki Háza nagytermében!
A műsor után bál következett, melyhez a talp alá valót Imre Tibor szolgáltatta.
Pihenésként a tombola nyeremények húzása zárta a napot, majd a szívósabb táncosok másnap hajnalig ropták a parketten.
Néhány fotó emlékeztetőül:


Bojtor Róbert esperes megnyitja a jótékonysági bált.

Tolnai András először szerepel Miklósfán.


Budai Beatrix már szinte hazai közönségnek énekel.

Budai Beatrixot kíséri Sárközi Béla és népi zenekara.

Törzsközönség Miklósfáról.

Törzsközönség Beleznáról.

Nagy teremben is szívhez szól a dal...

Budai Beatrix és Tolnai András a szünetben.

Még Fajszról is voltak vendégek.

A szervezők végre pihenhetnek...

Sárközi Béla ért a hangulatkeltéshez...

Ezt a mosolyt egy rajongónak, Torma Józsinak...

Közös éneklés,

de még tánc is kerekedett a végére!

Tombolát tessék!


Valamennyi báli fotóm ide kattintva, webalbumomban megtekinthető.

2015. október 21., szerda

IV. Bödei Agármustra 2015.10.03.

Nehéz most nekem erről írnom! De Tóth Zoli addig nem juttatja vissza az elveszett és szerencsésen megtalált fényképező kupakomat (lencsevédő), amíg végre meg nem osztom a Bödén készült képeimet.
Persze zsarolás ez, egy az egyben, de legalább most fontos embernek érezhetem magam! Bár minden rendezvényen le szoktam csekkolni a profi fotósokat a képmegosztások reményében, de most valahogy nem jött úgy össze...
Így aztán mindenki érje be másfél nap ilyen-olyan termésével.
A tűéles, vágtázó agarakra vágyóknak pedig üzenem, szívesen látunk legközelebb mindenkit a fotóapparátjával egyetemben!
A távolról érkezők és a gyümölcspárlatok rajongói már péntek este gyülekeztek a bödei kultúrházban, hogy egy hálózsákos, agaras "pizsama partyn" vegyenek részt.
A vendéglátók részéről Tóth Zoltán köszöntötte és kvártélyozta el az érkezőket, akik előbb agaraiknak, majd saját maguknak is vackot készítettek. Eztán a közösbe dobott sörök,borok és pálinkák végigkóstolása következett, az előre meghirdetett szakmai program szerint.
Mivel a Snoopyék "hamarosan érkeznek", "úton vannak", "eltévedtek" szlogen folyamatosan napirenden volt, így a biztonság kedvéért jól beszalonnáztunk!
Az agarak már ismerték a rítuálét, vagyis, hogy "szigorúak vagyunk, de néha leesik egy kis falat" és borjú szemekkel néztek ránk.
Egy baljós tekintetű stafit próbáltam leszalonnázni, ami után még a kezemet is megnyalta, de másnap ez már mit sem számított, morgással fogadott...
Sajnos Snoopy éjjel 1-kor megtartott agarászati szimpozionját átaludtam, a körte okozta kvieszcencia miatt és az eseményekről csak utólag, fényképezőm memóriakártyájából értesültem!
Szombaton "kora" reggel valaki beköszönt. A kérdésre, hogy "ki ez a bátor ember?" határozottan válaszolt házigazdánk Ujj Tibor, Böde polgármestere!
"Jó szándékkal, pálinkával jöttem!"
A sikeres ébresztő és a kiváló zalai körte után a közös reggeli következett. Bár néhányan fáztak hajnalban, egyikünknek sem tűnt fel, hogy tavaly óta beszerelték a fűtést....
Az ottalvósok éppen csak odaértek a tetthelyre, ahol a IV. Bödei Agármustra megnyitója következett.
Vendéglátóink, Böde Önkormányzata, a MATHE és a zalai agárbarátok nevében Tóth Zoltán és Ujj Tibor polgármester köszöntötték a gyülekező agarászokat, agárkedvelőket és érdeklődőket.
A megnyitó és programismertető után az Apáti Citera Szakkör vidám előadása következett, majd a távoli helyekről érkező régi és új ismerősök üdvözölték egymást és kezdődhettek a futtatások.
Snoopy, azaz Szloboda István rejtélyes dobozában volt némi gubanc a madzagok és a feszültségek között, de minden rendeződött és a nap folyamán bárki kipróbálhatta ebe, agara vad űző hajlamát gond nélkül!
A "műnyúl irányító" különösen a hölgyeket figyelmeztette hangos igyekezettel a kellő felkészülésre a "hajol-pucsít-hajjrá" vezényszóval a nyúl indításkor...
A remek napsütésnek köszönhetően olyan oktoberfest hangulat uralta el Böde lankáit, mivel mindenfelé mozgott a tömeg a sörös-pulttól a rotyogó bográcsig.
A fesztiváli programba jól illett a légvár, amelynél folyamatos sorállás volt a kicsik részéről és akit még eddig nem csapott meg a mozdony füstje, az pótolhatta e hiányosságot a látványkovácsolásnál, kovácsfüsttel.
Lehetett személyes ajándékokat készíttetni, én például egy kovácsolt vas rózsával próbáltam otthon engesztelést nyerni az idei agaras hétvégék miatt..
Amint a képeken is látni lehet majd, remek volt a hangulat, igazi családi piknik jelleggel!
Kisgyerek csúszdázik, apuka sörözik, anyuka pedig húzza a műnyulat...mindenki örömére!
Az önkéntes szakácsok jóvoltából igazi zalai ebéd készült, paradicsomos húsos káposzta.
A sok műnyúl húzásába megfáradt népek ezután gyalogosan, agarastul a Kultúrházba vonultak egy rendhagyó tárlat megnyitására.
Tóth Zoltán agaras művészetét bemutató "Agárki agármit mond" című tárlat megtekintésére telt házas lett a terem!
Házigazdáink figyelmességét dicséri, hogy mindenkit meghívtak egy kávéra és pezsgős koccintásra.
Böde polgármestere, Ujj Tibor egy nagyon személyes hangú köszöntővel lepte meg az alkotót és a közönséget egyaránt. Az agarak pedig türelmesen asszisztáltak az eseményekhez és állták a helybeli kis hölgyek rajongását.
A délutáni kötetlen szabad program keretében tovább zajlottak az agárfajták és egyéb ebek futtatásai. Mondhatni osztatlan sikerrel, mert semmi komoly sérülés nem történt és az először futó ebek valamennyien sikeresen vették az akadályt és nagy vehemenciával kergették a nyúlszagú prédát!
Szelíd erőszakomnak köszönhetően időben sikerült összekürtölni a résztvevőket egy közös fotóra. Ezután pedig nagy sikerrel, több korcsoport részvételével lezajlott a "children running" gyermek nyúlhajsza, melyen minden induló valami édességet nyert!
Eközben Tóth Dávid Kornél keze alatt folyamatosan izzottak a vasak és a Zabolázó Hottói Lovasudvar jóvoltából ismét sok gyerek álma valósult meg a nyeregbe szállással. Tucatjával készültek az agaras és lovas fotók és persze volt némi idő az ismerkedésre is.
A létszámból és a sok futtatásból ítélve szükség van az ilyen kötetlen, baráti hangulatú programokra, melyből a helybeli lakosok és a zalai agarasok egyaránt kivették a részüket.
Köszönet illeti a remek kikapcsolódásért Tóth Zolit és segítőit, barátait, Ujj Tibort, Böde polgármesterét és az időjárás felelőst, akik nélkül mindez nem jöhetett volna létre!
Jövőre? Böde? Gölle? Vagy van még hasonló hangzású falu valahol?
Érdemes volt még megnézni Böde egyik büszkeségét, a közeli Árpád-kori templomot is, melyet én is megörökítettem az ősz ragyogó színeiben.
Na, itt zavart meg egy váratlan telefonos meghívás, amiért elvesztettem a kupakomat. És a megtalálónak felajánlott vörösbor mellett meg kellett szülessen cserébe ez az írás!
Következzen az események képes esszenciája:

Nulladik nap Bödén a kultúrházban.

Mindenki mindent bedobott a közösbe! (Kivétel: lányok, kutyák)

Sajnos átaludtam az éjszakai szakmai programot...

Bezzeg Tóth Zoli topon volt! Azonnal kézbe vette a friss infókat...

Józsi fázott hajnalban és akkor közelebb húzta... a kutyát.

A megnyitón fellépett az Apáti Citera Szakkör.

A bödei agaras és kisgyerekes találkozó! 

Itt valami gubanc van!

Tóth Dávid Kornél ismét látványkovácsolt.

Snoopy: hajol-pucsít!

A többi már az agarak dolga...

Hajráááá!

Puszika, nyuszika.

Elnőiesedik az agaras, lovas szakma...

Itt valami történik!

A folytatást 18 év alattiak nem láthatják!

Karolj át, vagy szöget ütök a karodba!

Na! Csaba!!!

A kacsintás már megy Annácskának is.

Mire felnövünk, a légvárból lecsusszanunk a földre...

Vétek lett volna nem fotózni Őket!

Na erre igyunk! Illetve együnk egyet!

A leves és a "kézilányok" is rendben voltak...

A szakácsnak maradt a tunkolás!

A hagyományos bödei agaras csoportkép.

Napsütés, barátság, Böde.

Korcsoportos gyerekfutások.

Futottak, mint a nyúl!


A női WC őre!

Egy borzoj támogatásával Ujj Tibor polgármester megnyitja Tóth Zoltán tárlatát. 

Agaras kiállításon babás képek is készülnek.

Sok kislány örült a pacis programnak!

Nekem ez a csacsiság nagyon tetszett!

Ilyen egy sztárfotó.

Áginak, Báróval birkózós helyett...

Lovasvágta a Zabolázó Hottói lovasudvar jóvoltából.

Nem kenguru, csak a wippi csodálkozott rá a vágtára.

A közönség szavazatai alapján csupa jó helyre kerültek a díjak!

Párban indítás.

Ikonikus bödei háttér...

És persze cukiságban sem volt hiány! Szőrős kínai meztelen(?) kutya vágtája!

A bödei Árpád-kori templom.

Gombahatározó lányok. Itt vesztettem el a kupakom...



Valamennyi saját fotóm itt megnézhető. (Gratulálok, aki végignézi...)