2015. február 22., vasárnap

II. Miklósfai Pálinka Mustra

A Dr. Kotnyek István Miklósfai Kertbarát Kör február 21-én tartotta meg a miklósfai párlatok második seregszemléjét, melyre 24 gazda 45 mintával nevezett.
A négy főből álló zsűri, Komoróczi Lajos, Bedike Tibor, Szántó András és Gazdag Attila a minősítés után értékelték a mustra tapasztalatait.
Komoróczi Lajos szerint lehet, hogy most jártak itt utoljára, hiszen a tavalyihoz hasonló jó eredmények születtek! Ami azt is jelenti, értenek Miklósfán a párlatkészítéshez, sok mindenre már nem kell tanítani a helybelieket.
A nevezett minták több mint ötven százaléka jó minősítést ért el.
Ezután minden ítész elmondta véleményét, tapasztalatait, melyeket a bíráló lapokon is megjelenítettek:
A pálinkával, (hasonlóan a borhoz) nem szabad hazudni! Csak a jó minőségű gyümölcsből lesz illatos, zamatos párlat. Ami "rossz" kerül a cefrébe, az továbbadódik a lepárlás folyamán is.
Csak az eredetmegjelölésnek megfelelő pálinkák kerülnek elbírálásra, ezért a jövőben még pontosabb megnevezést kérnek. Hiszen ahány fajta egy körte, annak annyiféle pálinkája van és az elbírálás is e szerint történik.
A díjkiosztón 21 arany, 4 ezüst, 9 bronz és 11 oklevél minősítést vehettek át a nevezők.
Miklósfa legjobb pálinkája minősítést ismét Gárdonyi József vilmoskörte pálinkája kapta.
A zsűri különdíját pedig Milávecz László fekete noah párlata érdemelte ki.
Egyértelműen Ők ketten Miklófa legjobb "párlat spillerei", mert Gárdonyi József két arany és egy bronz, Milávecz László pedig két arany és két ezüst minősítést kapott.
Amit egyébként eddig is tudtunk, de immár másodszor is hivatalos megerősítést nyert...
Az örömteli díjátadó után a Kertbarát Kör vadpörköltes vacsorával kedveskedett a mustra közönségének, Robi atya és a "répás menyecskék" jóvoltából.
Az est folyamán a frissen szedett málna, eper, naspolya, cigány meggy, germersdorfi cseresznye, vilmos körte, szeder, cserszegi fűszeres és törkölyök zamatát forgathattuk meg a szánkban, hogy legyen mire emlékezzünk később etalonként!
Néhány fotó az eseményről:

Komoróczi Lajos értékeli az eredményeket

Koncz Tivadar idén is aranyat nyert.

Milávecz lászló két arany, két ezüst!

A mustra utáni személyes értékelők...

A nap főszereplője az illatos gyümölcspárlat!

Gárdonyi Józsefé Miklósfa legjobb pálinkája!



A Zsűri immár tét nélküli "utómunkálatai".


Valamennyi kép itt nézhető.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése