2016. február 22., hétfő

III. Miklósfai Pálinkamustra. 2016.02.20.

Szombaton került sor Miklósfán a Pálinkamustrára, amelyet harmadízben rendezett meg a dr. Kotnyek István Miklósfai Kertbarát Kör.
Volt némi aggodalom a vezetőségben, amikor a zsűri bejelentette, hogy a jogszabályi változások miatt csak a bejelentett pálinkafőzők termékeit várják zsűrizésre.
Az aggódásra rácáfoltak a gazdák azzal, hogy 25 párlatkészítő részéről rekordszámú, 58 párlatminta került nevezésre!
A fajták sorba rendezése során kiderült, hogy továbbra is a körte és szőlő alapú pálinkák jelentik a nevezések derékhadát, de különlegességekből sem volt hiány.
A teljesség igénye nélkül szemezgettünk a címkék között. A megszokott birs, körte, kajszi, meggy, málna és törkölyök között szerepelt füge, paradicsom, fekete szeder, bodza, jonathán alma, vegyes borseprő, noah, izabella és más borszőlő is.
A megszokott zsűri, Komoróczi Lajos, Szántó András, Lenkeiné Pásti Katalin kiegészülve Ábrahám Jánossal, akik két csoportban nagy lendülettel kezdtek a bírálatba. Nehezen születtek az arany minősítések, de lehet csak azért, mert a "nagyágyúk" a végére maradtak...
A végső számvetés során kiderült, hogy talán még szebb eredmények születtek, mint a korábbi nagyon jók!
21 arany, 19 ezüst, 8 bronz, 9 oklevél és egy dicséret került kiosztásra. az utóbbit a paradicsom kapta, mint nem gyümölcs párlat.
A zsűri tagjainak értékelése hasznos tapasztalat és további biztatás volt mindenkinek, hiszen a minták 69 százaléka így is minősített arany-ezüst kategóriájú lett. Nem szerepeltek most jól a vilmoskörték, nekik nem kedvezett a tavalyi évjárat. Viszont a szőlő és törköly párlatok valóban kiválóak lettek. Komoróczi Lajos külön felhívta a figyelmet a borseprő párlatokban rejtőző lehetőségekre!
A legutolsó pillanatig bizonytalan volt az öt legjobb pálinka közötti végső összevetés eredménye.
Végül a zsűri úgy ítélte meg, hogy ez évben a Miklósfa legjobb pálinkája címet Koncz Tivadar fekete szeder párlata érdemelte ki.
A szakmai különdíjat Gárdonyi József bodza párlata kapta.
A nap szenzációjaként Gárdonyi József 7 arany oklevelet tarthatott a kezében, mivel mind a hét nevezett mintája arany minősítést kapott!
A gazdák kézhez kapták mintáik szakmai bírálati lapjait és a miklósfai asszonyok ízletes vacsorája után még személyes értékeléseket tartottak.
A zsűri arról is tájékoztatta a közönséget, hogy nem mindenhol ilyen kvalitások és eredményesség mellett zajlanak a mustrák. A hasznos gyakorlati tanácsok után elhangzott: jövőre Veletek ugyanitt! Úgy legyen!
Végül a szokásos képriport:

Miklósfai pálinka erdő sűrűjében.

Illatolás, ízlelgetés, de a java vödörbe megy...

Munkában a zsűri.

A munka után már mertek inni is...

Németh József és Komoróczi Lajos értékelik a pálinkamustra eredményeit.

Czinki Ferit borseprű párlata miatt "példaképül állították a személyi állomány elé"! 

Milávecz Lászlónak is volt oka a büszkeségre.

Sajni József felgyógyult és egypár különlegességet alkotott...

Ábrahám Jánost az etika és a zsűritagság "mentette meg" a kiugró eredménytől!

Gárdonyi József a nap "arany embere"!

7 nevezés, 7 arany!

Koncz Tivadaré lett Miklósfa legjobb párlata.

A jutalom "saccoló".


Valamennyi fotóm itt nézhető.




2016. február 17., szerda

"Vida borok. Az élet maga." 2016.02.15.

A Miklósfai Kertbarát Kör idei első előadására február 15-én került sor a Mindenki Háza dísztermében.
Ezúttal Vida Péter szekszárdi borász volt a vendégünk, akit 2011-ben az év bortermelőjévé választottak.
A szekszárdi borvidék hazánk egyik feltörekvő történelmi borvidéke.
Ezt mi is megtapasztalhattuk, amikor ottjártunkkor olyan vendéglátásban volt részünk a Bodri, Fritz és Takler pincészetekben és olyan remek borokat kóstolhattunk a lovagkort idéző pincéikben,  amilyenben másutt még nem volt részünk.
Szekszárdon nagyon komolyan veszik a szakmai munkát és folyamatos megmérettetéseken egyre jobb eredményeket érnek el boraikkal idehaza és külföldön egyaránt.
Vida Péter Szekszárd hagyományos gyöngyszemeit hozta el nekünk bemutatni.
A rosé, kékfrankos, estve, bikavér, merlot, kadarka és La Vida borokból összeállított kóstoló közben a hasznos gyakorlati tanácsok mellett egy életre szóló speciális útmutatót is kaptunk a nedűk alkotójától.
Mesélt borász életútjáról, az idős, bölcs emberek tiszteletéről, az "élő" földről és borról, a szakmai alázatról, az élet által meggyötört elesettek segítéséről.
Mindezekről olyan szuggesztíven beszélt, hogy egyedülálló módon a 6 órától 10 óráig tartó előadását, csöndben, szinte szájtátva hallgatta a kistermet megtöltő közel 90 fős hallgatóság!
A remek borok ízlelgetése közben, lélekmelengető szentenciákkal, lelki útravalóval ellátva szép estét töltöttünk együtt. Vida Péter utolsó mondataival is a közösségi összetartozás további erősítésére és az elesettekkel való szolidáris viselkedésre biztatott bennünket.
Az Ő előadását nem lehet visszaadni, azt hallani kell...

Néhány kép a pincészet ismertetőjéből és a programról:





Vida Péter telt házas előadása Miklósfán.

Szekszárdi vörösök és még egy rosé.

Megtelt a díszterem.

Vida Péter nem csak a borról, az életről (la vida ) is beszélt! 

Az a csodálatos kadarka szín...


Valamennyi fotóm ide kattintva megtekinthető.

2016. február 13., szombat

Február: a Kertbarát Kör mindenkit vár!

Remek program csokorral várja februárban tagjait és minden érdeklődőt a Miklósfai kertbarát Kör.
15-én, hétfőn 18 órai kezdettel Vida Péter szekszárdi borász tart ismertetőt borászatáról, borairól. E programunk tagjainknak ingyenes, kívülállóknak 1500 Ft/fő.
20-án 16 órától kerül megrendezésre a Pálinka Mustra, mely igazi csemege a gyümölcspárlatok kedvelőinek.
22-én, hétfőn Kósa Béla növényvédelmi felügyelő 18 órai kezdettel a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma aktuális veszélyeire hívja fel a figyelmet, mely fertőzés már a kertek alatt bujkál...
Valamennyi előadásra a miklósfai Mindenki Házában kerül sor.
Várunk mindenkit!
A vezetőség.
A fitoplazmával fertőzött tőkékről a 2015.10.07-i Lenti-hegyi szakmai napon készítettem fotókat.