2016. június 12., vasárnap

"Hagyományos vadászati módokat és eszközöket népszerűsítő vadásznap, szakmai konferencia." Csongrád, 2016.06.10.

Az OMVK és a szervezők meghívására az Országos Agarász Egyesület is lehetőséget kapott, hogy a június 10-én Csongrádon megtartott  "Hagyományos vadászati módokat és eszközöket népszerűsítő vadásznap, szakmai konferencia" elnevezésű programon a magyar agarászatot képviselje.
A Földművelésügyi Minisztérium, Csongrád Városi Önkormányzat és a Diana Szakképző Iskola támogatásával szervezett népszerűsítő és szakmai nap most először, de a hagyományteremtés szándékával került megrendezésre.
A több helyszínen zajló program komoly szervezést jelenthetett a házigazdáknak, de mindhárom programhelyen zökkenőmentesen zajlottak az események, csak az utolsó, solymász bemutatót akasztotta meg a zápor.
A Diana Szakképző Iskolában kezdődő ünnepi köszöntőben Bozó Tamás a szervezők nevében köszöntötte a vendégeket és egyben ismertette a program létrejöttének körülményeit, céljait.
Ezután Gulyás Andrea, az FM közigazgatási államtitkára a fő támogató, a Földművelésügyi Minisztérium nevében köszöntötte a résztvevőket.
A rendezvényt dr. Bitay Márton Örs államtitkár Úr személyes élményekkel színesített beszédével nyitotta meg és kifejezte reményét, hogy ez az újszerű kezdeményezés egyben hagyományteremtő is lesz!
Ezután Bedő Tamás, Csongrád város polgármestere biztosította a szívélyes vendéglátásról a megjelenteket.
A nagyon gazdag, a témát több oldalról bemutató szakmai programot még felsorolni is sok.
Röviden, a megnyitó után a szakiskolában az elöltöltő fegyverekről előadás, fegyvertörténeti kiállítás, a vadászkürttel, csalsíppal és csapdázással kapcsolatos vadászatokról szóló előadások zajlottak.
Ezzel párhuzamosan a Mozi Menza Rendezvényközpontban zajlott egy másik szakmai előadássorozat az alábbi témakörökben:
"A vadászat társadalmi elfogadtatásának lehetőségei" címmel Wallendums Péter tartott lendületes, érzelmektől sem mentes előadást.
Ezután a solymászat magyarországi helyzetét értékelte Lóki György solymász. Ezt követte a gyermekrajz pályázat győzteseinek eredményhirdetése, majd ismét szakmai előadások következtek:
Keresztes János, az OAE elnöke ismertette "Magyar agár a Kárpát-medencében" címmel az agarászat régmúlt és jelenkori helyzetét.
A vadászíjászatról Ambrózy Árpád, az OMVK hagyományos vadászati módok szakbizottságának elnöke, a vadászetika jelenlegi helyzetéről pedig dr. Sándor Gyula, az OMVK kinológiai szakbizottság elnöke tartottak szemléletes és élménydús előadást.
Ebéd utáni programként az Ifjúság téren bemutatók zajlottak a nagyközönségnek, melyek sorát az Országos Agarász Egyesület agárfuttatása és tájékoztatója nyitott meg. Ezzel párhuzamosan a solymászok madaraikkal, a vadászíjászok pedig íjaikkal és az íjászat technikájával ismertették meg az érdeklődőket.
A vizslakiképzők bemutatóján kívül is számtalan egyéb látványosság, trófeabemutató és gyermekprogram csalogatta az érdeklődőket.
Sokrétűnek, szakmailag színvonalasnak és valóban népszerűsítőnek értékeltük mi agarászok ezt a napot!
Gulyás Andrea államtitkát asszony vállalta a párban, corkáról, vagy füzérről indítás bemutatását és a magyar agárról szóló előadásainkat megtisztelte jelenlétével többek között dr. Jámbor László, az OMVK elnöke és Oláh Csaba az OMVK vadászati hagyományokat ápoló és kulturális bizottságának elnöke is.
A futtatások után az iskolások is jól szórakoztak az agarak sétáltatásával aminek csak a hirtelen jött zápor vetett véget.
Megtiszteltetésnek érezte egyesületünk, hogy egy ilyen nívós programon népszerűsíthettük a vadászó magyar agarat és ezért, valamint a korrekt szervezésért köszönet illeti vendéglátóinkat, a szervezőket és a számunkra eddig ismeretlen, de csodálatosan parkosított, csupa zöld Csongrád városát!
Rövid képriport a nap eseményeiről:


Az Országos Agarász Egyesület képviselői Csongrádon.

Gulyás Andrea államtitkár köszöntője a vadásznapon.

A csongrádi Diana Szakiskola udvarán a vadásznap megnyitója.

Az OAE magyar agarai a megnyitón.

Keresztes János előadása: "Magyar agár a Kárpát-medencében".

A vadászpenge hatékonyságának szemléltetése Ambrózy Árpád előadásán.

Töpfner József agárfuttatási bemutatója.

A rövid pályán csak szemléltetni tudták az agarak vadásztehetségüket.

Keresztes János és Oláh Csaba. Népszerűsíteni kell vadászati kulturális hagyományainkat!

Kis és nagylányok között mindig sztár a magyar agár!

A holló nem azt mondja: kár-kár.

Egyedül a csókát nem érdekelte a műsor. Csak álmosan pislogott tovább.

Az aranysakál szerencsésen megúszta a napot...


További fotóim a webalbumomban ide kattintva megtekinthetők.