2016. november 19., szombat

Regionális továbbképzésen Hajmás, Zselicvölgy Szabadidőfarm 2016.10.12.

Nem szoktam munkahellyel kapcsolatos fotókat megosztani, pedig van elég jó kis gyűjteményem belőlük.
Még az FM-es időkben egy idő után megszokássá vált, hogy év közben lőtt lesi fotóimból humorosnak szánt diavetítést csináltam az óévbúcsúztató összejövetelre.
Nem is annyira a fotók jelentették a poént, hanem a hozzájuk rendelt szövegbuborék és így együtt egy kis fantáziált történet is ki szokott kerekedni belőle.
A kolléganők gyakran, aggódva figyelték, amikor szereltem össze a projektort, hogy "ugye nem én leszek a főszereplő?!"
Talán egyszer fordult elő, hogy az igazgatónőtől előzetes cenzúrát kértem a róla készült fotóhoz és nem azt tiltotta le, amelyikre gondoltam...
Általában igyekszem a csipkelődés tűréshatárán belül maradni és alapelvként nőkről előnytelen képet nem megosztani, de azért alapvetően munkál bennem a kisördög!
És ha nem akarok sértődést, vagy súlyosabbat, hát cenzúrázom magam...
Így készültek el olyan zenés "eposzok" (nyugdíjas búcsúztatókon CD-re mentve), mint az "Ivó napi huncutságok","Kehidakustányi ejtőzés", "Falugazdászok továbbképzésen", "Magyarok kalandozásai", "Szlovéniai kirándulás", "Kvíz", "Mi fiuk", "Ti lányok" és még mások...
Anyagom most is van, meg nyugdíjba is szeretnék menni...
Így aztán marad ez a humortalan képbeszámoló a kollégák kedvéért, hiszen mindig nekik készülnek a képek, na meg az utókornak.
Istenem, ha már a katonaságnál is lett volna digitális technika, micsoda ütős dolgokat tudtam volna megmenteni az utókornak.
De ha valaki végignézi eddigi képgalériámat és 2011 óta vezetett blogomat, hát ez sem kevés!
Szóval, a Hajmáson megtartott regionális továbbképzésen készült fotóimat megosztom kollégáimnak. Aki a Zselicvölgy Szabadidőfarm szépségeire kíváncsi, az ide kattintva tájékozódhat. Nekünk ebből csak pár villanás maradt, mert orrvérzésig szakmai előadások voltak, melyek szünetében azért visszatért belénk kicsit az élet:

Hajmás, Zselicvölgy Szabadidőfarm.


Tolnai falugazdász kollégák.

Zalai kolléganők.

És azok a csodálatos lukak!

A leghasznosabb előadás a végére maradt...

Somogy, Tolna, Zala falugazdászai.

Néha én is objektív elé kerülök...


Valamennyi fotóm ide kattintva megnézhető.

2016. november 16., szerda

Holtomiglan, holtodiglan. 2016.11.15.

A fenti címmel nyílt kiállítás a nagykanizsai Thúry György Múzeumban a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében.
A Múzeum és az Együtt Kiskanizsáért Egyesület összefogásával megrendezett kiállítás megnyitójáról ide kattintva számol be a Zalai Hírlap.
Zsúfolásig megtelelt érdeklődőkkel a folyosó.
Talán rajtam kívül is volt még olyan "kiskanizsai", akit a gyökerek iránti érdeklődés vitt el a kiállításra és találtam is rokonokat a fotókon.
Majd alaposabban átbogarászom, amikor kevesebb lesz a nézelődő...




Pusztai Mária és Takács László esküvői képe.

Valamennyi fotóm itt látható.

2016. november 8., kedd

Magyarnóta est Miklósfán 2016.11.05.

Hagyományos, de több szempontból rendhagyó programnak lehettek részesei azok, akik jegyet váltottak a szombati miklósfai magyarnóta estre.
Abból a szempontból hagyományos, hogy a Kertbarát Kör hosszú évek óta ilyen tájt, november 5-én rendez nótaestet a műfaj rajongóinak. A templomi orgona felújítása óta viszont a Miklósfai Római Katolikus Egyházközséggel összefogva, közös rendezésben tartjuk meg ezt a műsort jótékonysági célból, bevételét az orgona költségeinek kiegyenlítésére ajánlva.
Maga a szervezés, az előkészületek és a vendégek meghívása már rutinszerűen zajlanak, a Bojtor Róbert esperes vezetésével ténykedő szervezőgárda révén.
A feladat kettős. Minőségi műsorral összehozni az embereket egy kellemes kikapcsolódásra és közben hatékonyan adakozni!
Lassan már mindenki szerepelt Miklósfán (sokan többször is), aki a nóta világában ismert, de a műfaj kedvelői azért elvárják a friss repertoárt.
Idén a fellépők között szerepelt ismét Dömsödi Farkas Bálint, a magyarnóta showmanje és partnereként először lépett fel nálunk a Csala Judit betegsége miatt beugró Somogyi Erika énekművész.
A jól beváltat viszont nem szabad cserélgetni, ezért a szólóénekesek kíséretéről most is Sárközi Béla népi zenekara gondoskodott.
A műsorkezdésre megtelt az iskola sport terme. Meghívásunkat nagyon sokan elfogadták Nagykanizsáról és a környékbeli településekről, főleg Surdról és Beleznáról. Estünket megtisztelte jelenlétével Cseresnyés Péter államtitkár és több meghívott polgármester. A vendéglátók nevében Bojtor Róbert köszöntötte a vendégeket, majd következett a közös vacsora.
A 230 főre készült terítékről és az ízletes sültekről, (mint mindig) Nith Ferenc és csapata gondoskodott. A finomságok után a Szentgyörgyvári-hegy gazdái által felajánlott vörös és fehérborokat is megkóstolhattuk. Nem rossz az idei termés sem, mert mind elfogyott...
Miután a közönség kellőképpen ráhangolódott az estre, Dömsödi Farkas Bálint lépett a színpadra és a tőle megszokott könnyed vidámsággal kezdte nótára hangolni közönségét. Végül színpadra szólította Somogyi Erikát, akiről illik tudni, hogy a Nemzeti Filharmónia Énekművésze, aki elnyerte az "Év énekese" és a Kiváló Művész díjakat. A komolyzenei pályáról való elkalandozásai a könnyedebb műfajok felé is sikert aratnak. Itt Miklósfán is egy kedves, tehetséges művészként ismerhettük meg és sikeres fellépése révén reméljük fogunk mi még énekhangjában később is gyönyörködni!
Aki lemaradt a nótaestről, annak egy kis ízelítő ide és ide kattintva az énekesek előadásaiból.
A fellépők előadása után az értékes tombolaajándékok kihúzására került sor.
A Tóth Gábor festőművész által felajánlott képet Temesi László, míg a Kanász János által felajánlott kerékpárt Szerdahelyi Józsefné nyerték meg.
Az est hátralevő részében Imre Tibor báli zenéjére megtelt a táncparkett és hajnalig folyt a nóta és a tánc. Az örömzenélésbe még Koma László polgármester is bekapcsolódott, remek énekhangjával ráadásműsort adva.
Mint önjelölt tudósító, filmszakadásig próbáltam megörökíteni az eseményeket. A fotókon látszik talán az az örömteli vidám hangulat, amiért érdemes a sok fáradozás ellenére is megszervezni egy ilyen nagyszabású közösségi megmozdulást.
Köszönet ezért minden segítőnek az Egyházközség és a Kertbarát Kör részéről.
Külön köszönet az értékes tombola ajándékok felajánlóinak és mindazoknak, akik invitálásunkat elfogadva emelték az est hangulatát.
Néhány jellemző kép a rengeteg csípőből lőtt felvétel közül:

Sok ember sok munkája kell egy jótékonysági esthez.

Robi atya elmagyarázza, mi kell egy jó kávéhoz.

Gyűlnek a tombola ajándékok.

Nekik is köszönhetjük a finom vacsorát.

Höbe István fogadja a fellépő művészeket: Sárközi Béla, Somogyi Erika és Dömsödi Farkas Bálint.

Sárközi Béla hangolja a népi zenekarát.

Egy intim pillanat a "művészbejáróban"...

Somogyi Erika és Dömsödi Farkas Bálint a miklósfai nótaesten.

Muzsikaszó a vacsora alatt.

Itt mindenki mindenkivel koccintani akar!

Minden vidám asztaltársaság meg lett örökítve.

Dömsödi Farkas Bálint nótaénekes miklósfai fellépése.

Somogyi Erika énekművész is sikeresen mutatkozott be Miklósfán.

Minden asztalnál akad ismerős.

Bődör István polgármester, Bojtor Róbert esperes és Kanász János polgármester.

A hölgyeket mindig nehezebb felkérni egy társasági fotóra.

Gőzerővel folyik a tombola árusítás.

Közlekedni is csak koccintással lehet...

De a jóból is megárt a sok!

Mindenki nyert! Egy élménnyel lett gazdagabb.

Valamennyi fotóm ide kattintva nézhető.


2016. november 4., péntek

Festetics Vágta 2016.08.20-21. Helikon Kastély Keszthely és Gyenesdiás Faludy sík.

A Nemzeti Vágta gyenesdiási előfutamának apropóján idén is két napos programmal készültek a szervezők. Augusztus 20-án egész napos ünnepi műsort tartottak a Helikon Kastélymúzeum felújított parkjában, vasárnap pedig Gyenesdiáson a Faludy-sík Festetics lovaspályán zajlottak az előfutamok és a szórakoztató műsorok.
Az Országos Agarász Egyesület a tavalyi jól sikerült keszthelyi bemutatkozása után idén mindkét napra felkérést kapott a rendezőktől a magyar agár bemutatására és agárfuttatásra.
A 10 órakor kezdődő megnyitóra az újjávarázsolt kastélyparkban került sor, ahol a fellépők az árnyas fák között kaptak helyet.
A hagyományőrző Asbóth Sándor Huszárbandérium bevonulását követően a Harangláb Népzenei Együttes, majd a gyermekek körében tavaly is nagy sikert arató Brumi Bandi Brand léptek fel  a színpadon.
A folyamatos gyerekjátszóház miatt a látogatók zömét a kisgyerekes családok alkották, akiknek egész napra tartalmas szórakozást, látványosságot szerveztek.
A huszárok felvonulását mindenhol a szép számmal megjelenő külföldi turisták fényképezőgépeinek kattogása kísérte.
Bár a hivatalos program szerint az Országos Agarász Egyesület bemutatkozására csak délután 15 órától került volna sor, de a rengeteg érdeklődő és agarat sétáltató, simogató gyerek kedvéért már a délelőtt is folyamatos ismertetőkkel agárfuttatásokkal telt.
A kastély ősi falainak vajon hány évszázadot kellett várniuk, hogy a Festeticsek kedvelt vadászebei, a magyar agarak ismét bemutatkozhassanak?
Már nem újdonság megemlíteni, hogy a látványos agárfuttatások közben és utána szinte állandó gyermek rajongótábor vett körül bennünket, azon versengve, hogy éppen melyikük sétáltathatja  Sárit, Saroltát vagy Törpillát.
A közönség egész nap folyamán cserélődött, hiszen annyi látnivaló volt még itt a parkban a kicsiknek készült játszóház mellett.
Nyers Csaba eleink ételeinek bemutatásával és kóstolóval vonzotta a gasztronómia és az egészséges táplálkozás híveit.
Egymást érték a lovasbemutatók, dámalovasok, huszárok, lovaskarusszel, csupa látványos felvonulás!
Egy rekonstruált bronzkori harci kocsit a nézők előtt tettek "bevethetővé".
A gyepen a Vazul Lovas Baranta hagyományőrzők íjász párbaja zajlott, a színpadon pedig a magyar szablyavívás hagyományaival ismerkedhetett a közönség.
Ezután következett, illetve folytatódott az OAE magyar agár bemutatója és kommentált futtatása párban, műnyúl után.
A csodás ünnepi nyári időben az agaraknak nem volt szinte pihenőjük, mert a futások után az alkalmi agár rajongók vették kézbe őket...
A jól sikerült, változatos műsort lovasbemutatók zárták szombaton.
Lelkes agarász csapatunk egy kellemes közös csapatépítő vacsora után a Balaton parti tűzijátékban gyönyörködhetett, majd a gyenesi lapon nyugovóra tértünk, hogy kipihenten készüljünk a másnapi bemutatkozásra.
Az időjárás eléggé megtréfálta a közönséget és a rendezőket, mert a nyárból szeles, hideg őszire váltott az idő.
A 10 órakor kezdődő megnyitón már érezni lehetett, nem biztos, hogy sikerül befejezni az eltervezett programokat...
Az egyre viharosabbá váló szélben többen, így mi is inkább lebontottuk a sátrunkat, megelőzve a nagyobb bajt.
Gyenesen is sokrétű, változatos műsorok szórakoztatták a futamok közötti időben a kitartó közönséget.
A délelőtt folyamán a Festetics Vágta felnőtt futamai, majd a kishuszárok vetélkedése zajlott nagy izgalmak közepette.
Ezután Kocs község képviselőinek jóvoltából a kocsi történetének ismertetése és Györffy-Villám András könyvbemutatója következett.
Parasztolimpia keretében még kocsitolásra is sor került. A huszárok itt ló nélkül is megállták a helyüket...
A csöpörgős hideg szélben, arra várva mikor szakad le az ég, került sorra a programban az OAE agárfuttatása.
A lovaspályán, mély homokban egy oda-vissza húzással a nézők orra előtt remek ízelítőt tudtunk adni a magyar agarak vehemenciájáról, fordulékonyságáról!
A jól sikerült bemutató bizonyítékaként elkészült első zenés videónk, mely felkerült a youtube-ra és itt megtekinthető!
Köszönet érte az alkotóknak és reméljük lesz még folytatás!
A nap további programjait, amiket reméljük szintén sikerült lebonyolítani, mi már nem tudtuk megvárni. A műsor szerint solymászat, harci játékok, Hamza Viki szabad idomítása és más lovas bemutatók szórakoztatták a legkitartóbb és legedzettebb nézőket!
Köszönjük a rendezőknek, hogy ismét részesei lehettünk egy sikeres, változatos népszerűsítő programnak.
A sikert jelzi, hogy már a helyszínen is kaptunk felkéréseket a további szereplésekre.
Egy szomorúságom azért van. A profi fotósok még nem küldték el az ígért képeiket, talán ha mégis a zsebemben lapuló tízezresre írtam volna fel nekik az email címemet?!
A két nap eseményeinek fotóriportja:

Asbóth huszárok díszelgése a Festetics Kastély udvarán.

Virágpompában a felújított kastély kert.

Délelőtti magyar agár örömfutások a Festetics parkban.

Agaraknak, közönségnek egyaránt kellemes helyszín a park fái alatt.

Folyamatosan áramlott a közönség a Festetics Vágta szombati keszthelyi programján.

Ejj, ha ezt Festetics Tasziló láthatná! Huszárok, lovak, agarak a kastélyparkban.

A szelíd agarak a kicsik nagy kedvencei!

Futásban kifáradt magyar agarak lemozgatása...

Végre egy kis nyugalom az árnyékban!

Szombatról vasárnapra, nyárból az őszbe.

A Festetics Vágta vasárnapi futamainak megnyitója a gyenesi lapon.

Dübörgő paták döntöttek a helyezésekről.

Szeifer Dia és Hunor agáridomítási bemutatója.

A lovaspályán az agarak is "rúghatták a port"!

A látványos fordulók a közönség orra előtt zajlottak.

Agárrajongókból a hideg, viharos szél ellenére sem volt hiány...


Valamennyi saját képem itt megnézhető.