2017. december 20., szerda

A "Közművelődési és Városszépítő Egyesület" című könyv bemutatója. 2017.12.19.

A Közművelődési és Városszépítő Egyesület elnöksége december 19-én 17 órai kezdettel invitálta könyvbemutatóra a városrész lakosságát és minden érdeklődőt a miklósfai Mindenki Házába.
Átlagos könyvbemutatók látogatottságánál meglepően többen tettek eleget e meghívásnak, hiszen csaknem megtelt a nagyterem.
Az egyesület fennállásának 25. éves jubileumát szerette volna a vezetőség egy kiadvánnyal megtisztelni, mely munkát eddigi helytörténeti kutatásai alapján Tóthné Kantó Katalin vállalt fel.
Hosszú vajódás után megszületett a könyv, mely a kezdetektől napjainkig rengeteg kép és dokumentum bemutatásával állít emléket Miklósfa régóta tartó társadalmi önszerveződő és közösségi tevékenységének.
Köteles Józsefné jelenlegi egyesületi elnök köszöntötte a vendégeket.
Megtisztelte jelenlétével a rendezvényt Dénes Sándor polgármester, Karádi Ferenc alpolgármester, Bojtor Róbert atya és az egyesület volt elnökei.
Ezután Horváth István szavalata következett, majd a Miklósfai Szirének dalaikkal színesítették a műsort. Dénes Sándor polgármester az alkalomhoz illő köszöntőjében méltatta a miklósfaiak tartalmas közösségi életét és ennek időszerű megörökítését.
Ezt követően a szerző, Tóthné Kantó Katalin ismertette meg a közönséget a anyaggyűjtés körülményeivel, módszereivel és könyvének tartalmával.
Míg a szerző dedikálta a jócskán fogyó könyvét, addig az egyesület vezetősége megvendégelte az egybegyűlteket frissensült pogácsával és a helybeli termelők legjobb boraival.
Mivel nagyon sokan magukra ismerhetnek a könyvből, akik eddig aktív részesei voltak Miklósfa közéletének, így igazán jó ajándéknak tűnik a karácsonyfa alá tenni!
Néhány kép az eseményről:

Ünnepélyes könyvbemutató megnyitása.

Sokan voltak kíváncsiak a "Közművelődési és Városszépítő Egyesület Miklósfa" című könyvre.

Tóthné Kantó Katalin bemutatja könyvét.

Az egyesület megviselt vendégkönyve és az új kiadvány.

Ritka pillanat! Czupi Gyula, Dömötörffy Sándor, Köteles Józsefné és Kiss László elnökök egy képen.

Tóthné Kantó Katalin


További fotóim itt megnézhetők.



2017. december 17., vasárnap

II. Nagyharsányi Évadzáró Agarászat. 2017.11.28.

A messziről érkezőket már nyüzsgés fogadta a nagyharsányi sportpályán.
A helybeli vendéglátók már korán nekikezdtek a teafőzésnek és az ebéd előkészületeinek.
A napos, de korai hidegben jól esett a mézes tea mellé felszolgált sok friss péksütemény, amelyek Karl Sebestyén helyi kézműves pékmester kézügyességét dicsérték.
A programra érkezők, zömében helybeli közönség rögtön ezekkel a hagyományos módon készült finomságokkal, túrós batyu, tepertős pogácsa, ropogós péksütemények, kenyerek ismerkedhettek.
A megnyitón Beregszászi József, Nagyharsány polgármestere köszöntötte a megjelenteket és elmondta, hogy örül, hogy az OAE felvállalta e rendezvény megszervezését, mert Nagyharsány jelentős helyi értékekkel bír, melyet így megmutathatnak a helybelieken kívül másoknak is.
Keresztes János az OAE elnöke köszöntőjében azt emelte ki, hogy a tavalyi spontán szerveződő kezdeményezésnek sikere volt! Ezért nagy örömünk, hogy a Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság pályázatos támogatásával immár nívósabban is bemutathatjuk megőrzendő hagyományainkat mind az agarászat, mind a helyi értékek terén az érdeklődőknek.
Keresztes János előadásában kifejtette, az Országos Agarász Egyesület egész eddigi tevékenysége a hagyományaink ápolására épült. Egyrészt az 1835-ben megalakított Országos Agarász Egylet (vélhetően az ország legrégebbi civil szervezete!) és a magyar agarász hagyományok, valamint a vadászati kultúra és a hungarikummá vált magyar agár megőrzése terén.
Egyesületünk 1991-es újjá alakulása óta következetesen a tradicionális, vagyis vadászó magyar agarat kívánja megőrizni az utókornak úgy, ahogy és amilyennek őseink kitenyésztették. E célokért tagjaink komoly áldozatvállalással előadásokat, bemutatókat tartanak az ország legkülönbözőbb részein, Szentgotthárdtól Nagyecsedig!
Szerencsére az utóbbi években mások is felismerték hagyományaink ápolásának jelentőségét és így már anyagilag is támogatják tevékenységünket, ismeretterjesztő kiadványaink megjelentetését!
Az új Vadászati törvény pedig már jogilag is deklarálta, hogy az agarászat a hagyományos vadászati módok elismert része. Egyesületünk tovább dolgozik azon, hogy a tradicionális magyar agár is legyen elismerve és megőrizve és utódainknak ne csak el elpuhult, "elkutyásodott", betegségekkel terhelt agarat tudjunk továbbadni!
Ezután Nagyharsány történelmével Kanász Imre betegsége miatt Költő Előd ismertette meg a közönséget.
Nagyharsány és a mögötte húzódó Szársomlyó-hegy sok érdekességet rejteget a történelmi időktől napjainkig. Ezekből kaptunk ízelítőt az előadás során, történelmi, geológiai és néprajzi vonatkozásokban egyaránt.
Mindeközben az érkezők kóstolhattak is a kiállított helyi értékekből.
Folyamatosan készítették Beremeni Gyuláné és Kovács Dezsőné vezényletével a helyi különlegességet a "kitolós fánkot", amit az OAE két szakács szakmájú tagja rögvest el is lesett!
Töpfner József nagyharsányi lakos, aki egyesületünk alelnöke, a Szársomlyó-hegyi magyar agár kennel tulajdonosa ismertette meg a megjelenteket tevékenységével. Több generációs agarász dinasztia sarjaként mindig arra törekedett, hogy az őseitől tanult tudás alapján az általa fellelt 1904-es eredeti fajtaleírás kritériumai szerint megőrizze és eredeti tulajdonságaiban megtartsa a magyar agarat. Vérvonalai szinte az egész ország területén megtalálhatóak.
Tevékenysége arra is példa, hogy a kiállítási kutya divatnak nem behódolva, regisztráció nélkül is betartotta a régi tenyésztési alapelveket és küllemi elvárásokat, dacolva a hivatalos ellenvéleménnyel Erdélyből és Bácskából is mentve vadászó magyar agarakat kiállt régi elvei mellett, mely talán végre elismertséget eredményez.
2010-ben a vadásztársadalom a pécsi Országos Vadásznapon a Hubertusz kereszt bronz fokozatával jutalmazta e régi vadászeb fenntartását Töpfner Józsefnek. 2017-ben pedig a Baranya megyei értéktárban elismerésre került a Szársomlyó-hegyi kennel, mint megyei érték.
Ilyen tenyésztői életutat rajta kívül nem tud produkálni egy agártenyésztő sem!
Ezután a nagyharsányi Szársomlyó Nép-táncz Egyesület legifjabb leányai énekszóval köszöntötték a közönséget, majd a csoport vezetője, Maurer Patrik bemutatta eddigi tevékenységüket. Négy éve alakultak és nagy lelkesedéssel adják tovább a fiatalabbaknak tánctudásukat és szerepelnek a környék rendezvényein.
Mind a tehetséges szóló táncosok, majd a fiatal és felnőtt tánccsoport is nagy sikert aratott produkciójával!
A bemutatók és produkciók alatt alatt közben érkeztek az agarászok az ország különböző vidékeiről, Zalától Budapesten át Csongrádig és agaraikkal ismertették a délutáni futtatások helyszínét.
Az OAE tagjai, Deák Lajos és Sentericz Krisztofer szakmájukhoz méltóan kitettek magukért, mert két kondérban főzték az ebédet, amely nagyharsányi pincepörkölt és gulyásleves volt. Az étkek minőségével biztos nem volt hiba, mert a nap folyamán a helyi pékség termékei, a "kitolós fánk" és a kondérok tartalma maradéktalanul elfogytak!
Az ebéd mellé a nem autóval érkezők megkóstolhatták Szársomlyó hegy kiváló borait is Tóth Zoltán borászati bemutatója alkalmával. A közönség véleménye alapján a vörös és rosée borok semmivel sem maradnak le minőségben a villányi borokhoz képest.
Ebéd után agaras csoportképpel kezdődött az agárfuttatási bemutató.
Jöttek erre programra tagjainkon kívül ismerősök és olyanok is, akik még csak szimpatizálnak a magyar agárral és közelebbről is kíváncsiak voltak e fajtára.
Egész délután mindenki futtathatta agarát a régi lovaspályán, miközben Töpfner József szokásos küllembírálati véleményt mondott az 1904-es fajtaleírás ismérvei szerint. A futásokat Keresztes János kommentálta, majd a program végén volt lehetőség ismerkedésre, szakmai-agaras konzultációra és bemutattuk az érdeklődőknek a korábbi és a szintén a Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült kiadványainkat. Az agaras program oklevelek átadásával zárult és úgy tűnt, újabb híveket szereztünk a magyar agarasok egyre növekvő táborának.
Külön köszönet a vendéglátó nagyharsányiaknak! Mind a szereplők, mind a közönség nagyon lelkes és érdeklődő volt!
És természetesen köszönet illeti azon tagjainkat és segítőiket, akik munkája nélkül ez az évadzáró program nem valósulhatott volna meg.

Rövid képriport:

Beregszászi József Nagyharsány polgármestere és Keresztes János az OAE elnöke megnyitják a II. Nagyharsányi évadzáró agarászatot.

Beremeni Gyuláné és Kovács Dezsőné felfedik a "kitolós fánk" titkát!

Lelkes fiatal segítők is akadtak.

A vendégváró süteményes asztal volt az adminisztráció helyszíne is.

A Szársomlyó Nép-táncz Egyesület ifjú hölgyei énekkel köszöntötték a vendégeket. 

Keresztes János OAE elnök előadása.

Magyar agarak és agarászok melegítenek.

Az agarak mindig szeretni való ebek!

Szársomlyó Nép-táncz Egyesület táncosai.

Töpfner József és Keresztes János akik megalkuvás nélkül képviselik a vadászó magyar agár ügyét.

Nagyharsányi évadzáró agarászat csoportképe.

A Szársomlyó előtti lovaspályán vágtáznak az agarak.

Belőle is lehet még agarász!

A gyermeksport jegyében: örömfutás a műnyúl után.

Töpfner József mint házigazda és fő szervező oklevelet ad át.

Azért a program nem volt teljesen gubanc mentes...



Valamennyi fotóm ide kattintva megtekinthető.





2017. december 16., szombat

Adventi, Karácsonyi készülődés Miklósfán. 2017.12.16.

Miklósfán teljes a munkamegosztás!
December elsején a Mi-NŐK klub tagjai készítették el az adventi koszorút a Szent Miklós szobor előtt.
A kertbarát fiúk pedig a mai napon a Betlehemet és a karácsonyfát állították fel.
Miklósfa központja, az Y elágazó most már ünnepi fényeiben várja a Karácsonyt!

Adventi koszorú szalmabála alapra fenyőgallyból.

A Mi-NŐK klub vállalta a koszorú készítést.

A kertbarátok építik a Betlehemet.

Vasvázas szerkezetre kerül a préselt lemez borítás.

A Betlehem berendezéséig néhányan kivágják a felajánlott fenyőt.

Már csak a világítás bekötése van hátra.

Nem volt könnyű ez a nagy ezüst.

Közös erővel a tartóba került.

A fényfüzérek is felkerültek.

Az első látogatók!

Betlehemesek a Betlehem előtt.

2017. december 13., szerda

Répakönyv Karácsonyra! 2017.12.13.

A múlt héten felhívott Czupi Gyula, a Miklósfai Városszépítő Egyesület volt elnöke, a Halis István Könyvtár igazgatója, hogy mit szólnék hozzá, ha a Répakönyvet pdf formájában mindenki számára elérhetővé tenné?!
Czupi Gyula elnöksége idején indult útjára a Miklósfai Répafőző Verseny hagyománnyá vált története.
A 2001-ben megrendezett első Répafőző Verseny óta sok idő eltelt.
A 10. évfordulóra állt össze ez a Répakönyv című kis kiadvány, hogy emléket állítson a miklósfai kerekrépának, répasavanyításnak és a helyi hagyományok ápolóinak.
Társ szerzőmnek és kiadómnak abban igaza van, hogy sokkal többet ér a tudás, ha bárki megismerheti.
Annak idején még nem volt pénze az egyesületnek, nem voltak pályázatok, így szponzorok segítségével készült el határidőre 100 darab e könyvből, majd az utánnyomások saját és egyesületi pénzből történtek.
Az idő eljárt felette, igény nem mutatkozott az újbóli kiadásra, ezért a Czupi Kiadó honlapján http://czupi.hu/ , vagy a Magyar Elektronikus Könyvtárban is megtalálható, közvetlenül ide kattintva elolvasható.
A kiadó honlapját egyéb érdekes információk, olvasmányok miatt is ajánlom felkeresni!
A könyvet továbbra is szerzői jogok védik, mert a későbbiekben frissített tartalommal, receptekkel, dekoratívabb kivitelben esetleg újra kiadható...
A kerekrépás ételek kedvelőinek ajánlom az ünnepekre a már bevált répás receptek kipróbálását!
Savanyított kerekrépa pedig Miklósfán és a kanizsai piacon a téli időszakban mindig kapható!
A "Répafőző" pedig minden évben január 3. szombatján kerül megrendezésre a Mindenki Házában.
Várjuk minél több vállalkozó kedvű profi és amatőr szakács, háziasszony és kerekrépa rajongó főztjét, különlegességét benevezni a versenyre!
Ápoljuk tovább hagyományainkat!

Imrei Ferenc és Czupi Gyula a Répakönyv bemutatóján.

David T Wenzel: Óriás répa - répamese illusztráció az orosz népmesék stílusában.

2017. december 9., szombat

Szent Miklós nap a Miklósfai Mindenki Házában. 2017.12.05.

A miklósfai Közművelődési és Városszépítő Egyesület által szervezett és már hagyományossá vált Szent Miklós napi ünnepségre zsúfolásig megtelt a Mindenki Háza nagyterme.
Az első programnál, a településünk jelképévé vált Szent Miklós szobornál még nem voltunk túl sokan.
Bojtor Róbert esperes plébános áldásával és a Miklósfai Szirének dalos köszöntőjével vette kezdetét a megemlékezés településünk egykori névadójáról.
Ezután egyesületi elnökünk, Köteles Józsefné, Aranka köszöntötte az egybe gyűlteket, majd két elismerést nyújtott át a közösségi életben kiemelkedően és önzetlenül tevékenykedő Mozsolics Ferencnek és Milávecz Józsefnek.
A díjátadás utáni programok már a télapó várás jegyében a gyermekeknek készültek és szinte mozdulni se lehetett a sok érdeklődőtől!
A Miklósfai Óvoda nagycsoportosai komoly színpadi produkciót adtak elő magabiztosan a Mikulás várás jegyében. A színpad előtti teret megtöltő kisebbek érdeklődve, sőt, néha bekapcsolódva figyelték a produkciót.
Jó volt megtapasztalni, hogy a mostani kis emberpalánták, milyen otthonosan mozogtak, beszéltek egy nyilvános fellépésen és mennyivel természetesebb nekik a szereplés, mint anno nekünk volt...
Ezután a Farkas Ferenc Zeneiskola Mikulás Zenekara rögtönzött az alkalomhoz illő Mikulásváró dalokat.
A Mikulás napi kerekítő foglalkozásra is a színpadon került sor, ahol már a játék hevében körbefogták a kicsik Vajda Margitot és manócskáját.
Aztán végre megérkezett a Mikulás a messzi Lappföldről!
Ilyen sok jó gyerek még nem volt Miklósfán, aki ajándékot kapott volna!
A műsor végén egyesületünk finom házi sütésű kaláccsal és gyümölcsteával vendégelt meg mindenkit.
Egy biztos, a tekintetek alapján a gyerekek nagyon élvezték!
Fotó ízelítő:

A miklósfai Szent Miklós napi program kezdete az adventi koszorú és a szobor körül.

Ünnepi megemlékezés településünk névadójáról, Szent Miklósról.

A Városszépítő Egyesület idei díjazottjai: Mozsolics Ferenc és Milávecz József.

A Miklósfai Óvoda nagycsoportosainak Mikulásváró műsora.

Szorgalmas kezek készítik a kalácsot és teát.

A nap leginkább várt szereplője...

Minden kicsinek örök élmény a Mikulással való találkozás.


Valamennyi fotóm itt nézhető!